“Az elmúlt időszak visszajelzései megerősítettek abban, ami miatt a GYÓGYÍTOM MAGAM programot elindítottam. Egyre többet (és örömmel) tapasztalom, amikor valaki már nem elégszik meg fél információkkal, hanem még több tartalomra, tudásra van szüksége, mert szeretne többet tenni önmagáért. Ezért egyre több olyan témáról is beszélek, amiről a hagyományos és általunk ismert egészségügyi tájékoztatásban ritkán, vagy nem esik szó.
Amikor az egészségünkről van szó, nem az a cél, hogy mindenre azonnal kész válaszokat találjunk, hanem az, hogy merjünk kérdezni. Hogy ne fogadjunk el mindent automatikusan végleges igazságként, hanem próbáljuk megérteni az összefüggéseket, alaposan körbejárni egy témát, több oldalról megvizsgálni, mert ez alapján már lehet felelősen dönteni.
Sok ember kap az élete során olyan egészségi állapotára vonatkozó jelzéseket, amelyek idővel szinte bélyeggé válnak. Egy diagnózis, egy érték, egy állapot lassan a személyisége részévé válik, és azt gondolja: „ilyen vagyok, ezen már nem lehet változtatni”.
Én ebben szeretnék más gondolkodásmódot átadni. A program célja és a személyes küldetésem ez.
Azt szeretném megmutatni, hogy egy állapot nem mindig egy végleges ítélet. Mindig érdemes keresni a lehetőségeket, megérteni az okokat, új válaszokat keresni, és megvizsgálni, hogy mit tudunk mi magunk tenni az egészségünk érdekében.
A serrapeptáz is egy ilyen téma. Egy természetes enzim, amelyet több ázsiai országban már évtizedek óta alkalmaznak az orvosi gyakorlatban, elsősorban gyulladásos állapotok és a nyák oldásának támogatására. Érdemes megismerni, mert amikor az ázsiai országok egészségi mutatóit nézzük, azt látjuk, hogy náluk a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása alulmarad a világ számos más részéhez képest. Ennek oka van: a táplálkozásuk, az omega–3-ban gazdag élelmiszerek rendszeres fogyasztása, az életmódjuk is egyaránt szerepet játszanak. Az egészséget soha nem egyetlen készítmény vagy egyetlen étrend határozza meg, hanem a teljes életmód. Azt sem jelenti, hogy minden problémára egyetlen megoldás létezik, vagy hogy minden helyzet egyformán megváltoztatható. De azt igenis jelenti, hogy nem szabad feladni a kérdezést, a tanulást és a lehetőségek keresését.
Amikor én 1-1 témáról beszélek, mindig tudatosan fogalmazok. Gyakran mondom azt: „én ezt szedem”, „én így használom”, „nekem ez vált be”. Mert a saját testemről, a saját tapasztalataimról beszélek. Ismerem a saját egészségi állapotomat, figyelem a szervezetem jelzéseit, és mielőtt bármiről beszélek, utánajárok, tanulok róla, tapasztalatot gyűjtök.
De ez az én testem. Az én élethelyzetem. Az én felelősségem. És nekem jelenleg nincs diagnosztizált betegségem.
Ami nekem megfelelő, nem biztos, hogy más számára ugyanazt jelenti. Ezért én nem adok személyre szabott tanácsot olyan embernek, akinek nem ismerem a teljes kórtörténetét, diagnózisát és egészségi állapotát. Ezt ne is kérjék tőlem.
És szeretném ezt egyértelműen kimondani: én nem gyógyítok.
Nem mondom senkinek, hogy hagyja el a gyógyszereit, és nem állítom, hogy egyetlen módszer vagy készítmény mindenki számára megoldást jelent.
Amit vállaltam, azt következetesen meg is teszem: ez a hiteles és széleskörű tájékoztatás.
Azért készítem a podcastokat, az előadásokat és a tartalmakat, mert hiszem, hogy a tudás adja meg a lehetőséget arra, hogy kérdéseket tehessünk fel, hogy tudatosabb döntéseket hozzunk, és főszereplői legyünk a saját egészségünknek.
Ez a Gyógyítom magam üzenete.
Ne elégedjünk meg egyetlen válasszal, nem kell mindent egyedül megoldanunk és sose adjuk fel, hogy kérdezünk. Keressünk, tanuljunk, értsünk meg többet a saját testünkről.
Mert sokszor az első változás nem a testben kezdődik, hanem abban, ahogyan gondolkodunk róla.”