“Salzkammergut trophy 2026.
A kedvenc versenyem. Minden benne van, amit igazán szeretek. Az érintetlen, buja természet, a vad Alpok markáns hegyei, a kristálytiszta tavak és folyók. A hideg, a rekkenő hőség és a hirtelen lezúduló eső dinamikája pár órán belül.
Az eső. Amikor csak annyit írnak, hogy 8liter fog esni. (Tudjátok, ilyennél már félreállunk az autópályán.)
Várnak az emelkedők, a hosszú kaptatók, a sár, a sziklák, a gyors és veszélyes lejtők. Minden egyszerre, egyetlen napon, 75 kilométerbe sűrítve. Minden komplex így együtt.
Ez az IGAZI verseny.
A versenytársak, (sok arc ismerős már), a változékony időjárás, a kihívásokkal teli útvonal tökéletes elegye. Idén már negyedik éve vagyok itt. Ismertem, ha nem is minden kanyart, de azért tudtam mi vár rám. Készülök rá egy éve. Rengeteg montis edzéssel a budai hegyekben, iszonyú sok emelkedőkkel, hosszú kilométerekkel a lábamban.
Az idén együtt harcoltam egy barátommal, akivel a jövő évi nagy kihívásra megyünk Dél-Afrikába.
Állunk a rajtban. Sokan vagyunk. Még néhány perc, hatalmas az izgalom, a hangszórókon át hangos ütemes zenékkel is pörgetnek az indulásig. Majd a semmiből közénk kerül a hegyikerékpár Európa-bajnok, (aki egyébként nő). Egy hete lett bajnok. Óriási megtiszteltetés most itt lenni.
Visszaszámlálás és rajt, megindul a mezőny. Éreztem hogy baj van. Nem ment, nem úgy ment. Pulzus megvolt, watt rendben, de nincs tempó. Nagyon rosszul élem meg, ha a befektetett munka után nincs fejlődés. Szégyen vagy nem, de szombaton, a Hallstatt-i tó felett 1000 méterrel öregnek éreztem magam. Most először.
Persze tisztában vagyok, hogy pár hónap múlva 60 leszek, de csak most éreztem át először.
Géza a versenytárs mellettem volt, elhagyhatott volna, és bőven 30 perccel előttem célba érhetett volna, de végig velem volt és hajtott, vagy nyugtatott. Én meg legszívesebben ültem volna az út szélén, hogy csak nézzek magam elé. Csendben, magányban. Nekem a bicózás meditáció, most viszont nem volt bennem csend. Hajtottam magam, toltam, nem álltam meg és főleg nem ültem le. Az utolsó 30 percben még egy hirtelen lezúduló zivatar is elkapott minket, éreztem, hogy a határomon vagyok.
Beértem. 15 perccel rosszabb eredménnyel, mint tavaly.
Géza könnyedén csak ennyit mondott: „Doki bá! Tudod mi volt ez? LECKE!”
Igaza volt. Tökéletes válasz volt ez mindenre.
Idén ez a Salzkammergut Trophy egy lecke volt. Nekem. Az életről. Köszönöm barátom!
Köszönöm kerékpár!
A fejlődés nem mindig növekedés. Néha csak egy felismerés.”